Szeptemberi programok

Elkezdődött az új év az iskolában, elkezdődnek a programjaink Pusztacsaládon is. Igyekeztünk úgy összeállítani a kínálatot, hogy minden korosztály, minden pusztacsaládi vagy környékbeli lakos találjon az érdeklődési körének megfelelő közösségi tevékenységet. Továbbra is várjuk a programötleteket, és azon leszünk, hogy még színesebb palettát tudjunk nyújtani az érdeklődőknek. Mindenkit szeretettel várunk!

A szeptemberi tervezett kínálat!

Szeptember 7.-től 14.00-16.00 óra között, minden héten hétfőtől péntekig, tanulószoba a sportszobában, 6-18 éves korig, ahol lehetőség van egyéni foglalkozásokra, korrepetálásra, házi feladat elkészítésére. Előzetes megbeszélés szerint várjuk a gyermekeket. (Amennyiben valamelyik nap nem leszünk, a Messenger csoportban jelezzük).

Szeptember 7.-től 9.00-10.00 óra között, minden kedden, séta program egy órában, a környéken. Várjuk a délelőtt itthon lévő nyugdíjasokat, kismamákat, gyermekeket, vagy bárkit, aki szívesen sétál velünk a friss levegőn, miközben beszélgetni és ismerkedni tudunk egymással. A programot az időjárástól függetlenül meg szeretnénk tartani, természetesen a megfelelő ruházatban! :)

Szeptember 7.-től 10-30-11.30 óra között, minden kedden, Internet, Facebook, Messenger, E-mail, Skype tanfolyam a sportszobában, számítógépen, laptopon, táblagépen, telefonon. Hogyan használjuk az okos készülékeinket 40-100 év között!

Szeptember 7.-től 16.00-17.30 óra között, minden kedden és pénteken, közösségi PING-PONG a sportszobában. Várunk mindenkit, aki szeretne megtanulni pingpongozni, vagy csak játszani egy jót a barátaival. Várhatóan a hónap végén már 3 asztalon mehet a játék! (szeptember 17-én nem leszünk)

Szeptember 13.-tól 18.00-19.30 óra között, minden hétfőn, regeneráló torna a sportszobában. Mozgásos és tartásos feladatok 5-100 éves korig. Jóga, pilatesz és gerinctorna jellegű feladatok minden korosztály részére.

Szeptember 27.-től 16.00-17.00 óra között, minden hétfőn és csütörtökön, kezdő, újrakezdő ANGOL óra a sportszobában. Aki szeretné elkezdeni az angol nyelv tanulását, feleleveníteni a régen tanultakat, vagy beszélgetni angolul kezdő szinten, itt az alkalom, gyere próbáld ki magad! Alapszókincs megszerzése, egyéni haladás, tippek otthonra! Nem tanfolyam - de majd az is lesz!!!

Szeptember 10.-től 17.30-19.30 óra között minden pénteken, IFI KLUB a sportszobában. Várunk minden fiatalt és örök fiatalt egy jó hét zárásra, hétvégi bemelegítésre! Csocsó, darts, póker, társasjáték, vagy csak zenehallgatás, mozizás, tánc, buli, haverok fanta! Legyünk minél többen! (szeptember 17.-én nem leszünk)

Szeptember  9. és szeptember 30. csütörtök 17.00-18.00 óra között Baba -Mama klub a sportszobában. Játékos feladatok a gyerekeknek, közös mesehallgatás, ringató feladatok, és nyugodt jó beszélgetések az anyukák között. A hónap végén ismét jön Kati védőnéni, sok újdonsággal!

Szeptember 28. kedd 18.00-19.00 óra között, Egészség klub előadás a szervezet öngyógyító képességéről, a természetes védekező rendszerünkről, a környezeti hatásokról, és a megelőzés fontosságáról. Szerezd vissza az egészségedet! Gyere el hátha neked is sikerül!

Szeptember 14. kedd 18.00-19.00 óra között Rezsi nullázás előadás és napelem igény összeírás a sportszobában. Az új lakossági pályázat szerint, az a háztartás ahol a 2020. jövedelem nem haladta meg a 4,85 millió forintot, akár több mint 11 millió forint vissza nem térítendő pályázati pénzt kaphat, szinte ingyen, ha az ingatlan alkalmas rá. Gyere el tudd meg, te ki tudod-e váltani a villany és a fűtésköltséget. Minden egy helyen, felmérés, pályázatírás és kivitelezés, azonnali árajánlat. Rövid a határidő ne csússz ki belőle!

Szeptember 25. szombat 9.00- 18.00 óra között I. Pusztacsaládi Snapszer Verseny a sportszobában. A versenyre előzetes és helyszíni nevezéssel is lehet jelentkezni. Páros verseny lesz, a soproni szabályok szerint. A kiírásról és a  lebonyolításról később értesítjük az érdeklődőket.

A programjaink ingyenesek és bárki számára látogathatók. Amennyiben a járványügyi szabályok változnak, természetesen igazodunk hozzájuk, és tájékoztatjuk az érdeklődőket az aktuális állapotról.

Az események előtt az önkormányzat Facebook oldalán, és a Messenger csoportban is felhívást teszünk közzé, illetve ott jelezzük az esetleges változásokat is.

A programokkal kapcsolatban érdeklődni lehet a +36 70 336 25 22 telefonon, Simon Zoltán közművelődési referensnél is.

Mindenkit nagy szeretettel várunk rendezvényeinken!

Pusztacsalád Község Önkormányzata

 

 

Pusztacsalád Község hivatalos honlapja! Minden jog fenntartva!

  • Pusztacsalád Fő u. 64.
  • +36 99 386 001
  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Hivatali idő

Hétfő - Péntek: 7.30 - 16.00
Szombat: ZárvaVasárnap: Zárva

Friss hírek

2023. június 29.
2023. június 08.
2022. november 24.